2016. március 22., kedd

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán 2015. novemberében „Oktatás-gazdaságtani kutatások a felsőoktatásban” néven kari kutatócsoport jött létre, amelyben 6 fő oktató, 1 fő nappali PhD hallgató, 5 fő alap- és 4 fő mesterképzéses hallgató vesz tevékenyen részt. A hallgatói tagság jelentős része az Ihrig Károly Szakkollégium és a Debreceni Egyetemi Közgazdász Szakmai Műhely (DEX Műhely) köreibe is tartozik. Az említett két szervezet keretein belül már a korábbi félévben is öntevékenységi körökformájában (úgynevezett oktatás-gazdaságtan házon, műhelyen belül) hallgatói aktivitás mutatkozott a tudományterület iránt.

A kutatási projekt keretein belül az oktatókkal együtt az idei évben öt terület kerül vizsgálat alá; hallgatói kultúra, hallgatói önértékelés, foglalkoztathatóság, oktatáspolitika és felsőoktatási marketing. A szemeszter során kéthetes periódusokban minden terület bemutatja, milyen kutatási eredményeket sikerült elérniük, ami egyben felkészülésként is szolgál akésőbbi konferenciákon való részvételre.

2014. augusztus 11., hétfő

(6) Publikációk
Human Capital, Unions and Productivity in a Labour-skilled Sectoral Approach

Society and Economy, 36(3), 369-385. (2014).
Megjelenés alatt

2014. augusztus 3., vasárnap

(5) Publikációk
The Impact of Labour Market Institutions on Productivity in a Sectoral Approach, Közlésre elfogadva: ANNALS OF THE UNIVERSITY OF ORADEA : ECONOMIC SCIENCE / ANALELE UNIVERSITATII DIN ORADEA STIINTE, ECONOMICE 23:(1), (2014): Megjelenés Alatt

2014. július 8., kedd

Publikációk: (4) A munkapiaci termelékenység és az intézmények összefüggései különböző képzettségi szinteket igénylő ágazatokban, Megjelent, Acta Carolus Robertus 4(2), 2014, pdf
A tanulmány alapvetően egy kutatás közbeni állapotot tükröz, amelyben elsősorban a munkapiaci termelékenységben (az egy munkavállalóra jutó kibocsátásban) az utóbbi évtizedekben bekövetkezett szektorális változásokra koncentrálok. A célom ezzel egyrészt előre jelezni a munkakeresletben várható jövőbeni tendenciákat. A vizsgálódásaim során másrészt arra a kutatási kérdésre keresem a választ, hogy az 1980 és a 2007 közötti időszakban, és mintegy harminc OECD tagországra vonatkozóan a termelékenység üteméhez hogyan járult hozzá az emberi és a fizikai toké akkumulációja mellett számos munkaerő-piaci intézmény.
A számításaimmal továbbá egy dinamikus panel regressziós módszertan segítségével azt kívánom elsosorban a gazdaságpolitikai döntéshozatal számára alátámasztani, hogy mely intézmények (úgymint, pl. a munkanélküli segélyezés, a piaci szabályozás stb.) és hogyan befolyásolták a különböző képzettségi szinteket igénylő ágazatokban a hosszú távú termelékenység alakulását.
Kulcsszavak: munkapiaci intézmények, szektorális elemzés, termelékenység,
JEL: E25, I23, O43

2014. június 5., csütörtök

Értesítjük, hogy az A2-MZPD-13-0002: A technológia és a képzettség szerepe a gazdasági növekedésben ágazati megközelítésben című pályázatához tartozó 3. beszámolója elfogadásra került.

Üdvözlettel:
Nemzeti Kiválóság Projektiroda

2014. május 30., péntek

2014. április 26., szombat


EINCO 2014 - 10th International Conference on European Integration – New Challenges

Conference

30th to 31st May 2014
Oradea, Bihor, Romania